Telefon: + 36 70 249 39 14 • Email: info@rakbela.hu



Gitároktató videó kezdőknek: bal kéz technikák

Sziasztok, Rák Béla vagyok! Elkezdtem csinálni egy gitár oktató anyagot, amiben remélem, mindenki találhat hasznos információkat.

Először is nézzünk át néhány, a lefogó kezünkkel kapcsolatos tudnivalót. A balkezesek a jobb kezükkel, a jobbkezesek pedig a bal kezükkel fogják le a hangokat. Úgy fogom le a hangot, hogy a hüvelykujjam merőleges a fogólapra. Tehát nem fekszik el, hanem merőleges, illetve az érintő mellett, pont a vas mellett fogok, gömbölyűen, mintha lenne egy tojás a tenyeremben, amit nem szeretnék összetörni.

Azért fogok gömbölyűen, hogy a fogott alatt lévő húrok is megszólalhassanak. Illetve később, amikor az ember már gyakorlott játékos, akkor már szándékosan tudja változtatni a fogókeze pozícióját, bizonyos akkordoknál laposan fog. Például megszólal a mély g húr és a d húr, de az a húrt is kifogom a laposan tartott középső ujjammal.

Közben más esetekben, teszem azt egy akkordnál magasan fogom, hogy mindegyik szépen megszólaljon.

Az egyik legfontosabb technika az úgynevezett kötés. Ebből kettő féle van: a ráütés, és az elpengetés. A ráütés angolul a Hammer on, az elpengetés pedig a Pull off. A ráütés úgy néz ki, hogy megpengetek egy húrt, majd ráütök. A másiknál pedig pengetek. Fontos, hogy nem elkapom a kezem, hanem megpengetem a húrt.

Ebből aztán később kialakul egy trilla, vagy akár az elektromos gitár technika. Nagyon jó gyakorlat ennek a kifejlesztésére például az, amikor minden egyes ujjammal mondjuk négyszer ráütök (először mutató ujjal négyszer, majd középső, gyűrűs és kisujjal négyszer-négyszer. Igazán nem az ujjammal ütök rá, hanem a karom súlyával.

Utána lefogok egy hangot a mutatóujjammal, és melléütök a középső, majd gyűrűs ujjal úgy, hogy kimaradjon közte egy érintő, aztán kisujjal is. Majd folytatom: középső gyűrűs, középső kisujj, gyűrűs és kisujj. Ugyanezt megcsinálom fordítva is: lefogok egy hangot, majd elpengetem mutatóval, középsővel, gyűrűssel, majd kisujjal is.

Ezután lefogok két szomszédos hangot a két szomszédos kerítőben, a középső ujjammal lepengetek, a mutató ujjam helyben marad. Ugyanezt megcsinálom a gyűrűs-mutató párossal, aztán kisujjal és mutatóval és befejezésül: gyűrűs és kisujj.

Ha már nagyon ügyes vagy, akkor meg tudod ezt csinálni jobb kéz pengetés nélkül is. Tehát végigmegyek minden húron úgy, hogy a karom súlyát használva ráütök. Aztán megcsinálom ujjpáronként azt, hogy végigmegyek a húrokon mutató és kisujjal, utána gyűrűs és mutatóujjal, kis és középső ujjal, aztán szomszédos ujjakkal, stb., stb..

A végén meg szoktam tanítani az ACDC zenekartól a Thunderstruck című  számának a bevezetőjét, illetve fő motívumát, ami csupa kötésből áll, még pedig elpengetésből. Valahogy íny néz ki a nóta:

Negyedik érintő, elpenget. Hetedik - elpenget. Ebből kell csinálni négyet-nyolcat, majd feljebb lép: ötödik érintő nyolcadik érintő, majd a tizenkettedik érintő következik, eközben végig a H húron maradok. Tízedik, kilencedik, majd tíz, kilenc, hét.

A másik fontos technika a keresztfogás, amikor egy ujjammal 2, 3, 4, 5 vagy 6 húrt fogok le egyszerre. Erre is van egy jó rávezető gyakorlat, amikor lefogom az ötödik érintőben a H és az E húrokat és a magas E húron megyek fel gundonként, tehát hatodik hetedik nyolcadik… és vissza.

Most jön az, amit korábban mondtam, hogy gömbölyűen fogok. Na most az E húrnak végig meg kell szólalnia, viszont most a H húron megyek végig, és lefogva tartom?. Aztán ugyanezt végigcsinálom a G húron, a D húron, majd az A és a mély E húron is.

Sokan mondjátok, hogy gyakran problémát jelent akár a szomszédos grundban elérni egy-egy ujjal, ha egy akkordot szeretnél lefogni. Van erre egy nagyon jó nyújtó gyakorlat, mégpedig amikor a tizenkettedik érintőben lefogom a mély E húrt, kihagyok egy érintőt, és miközben lefogva tartom, lefogom az A húrt a tizennegyedik érintőben, a D húrt a tizenhatodik érintőben és a G húrt a tizennyolcadikban.

Tehát lefogom és végigpengetem úgy, hogy mindenhol kimarad egy-egy grund az ujjaim között, majd a mutatóujjammal egyel lejjebb lépek. Aztán a középsővel, a gyűrűssel, majd a kisujjal is. Minél lejjebb tudsz menni az érintőkön, annál ügyesebb leszel, illetve annál hajlékonyabb a lefogókezed.

A negyedik érintőnél ez már egy kicsit nehézkes ez a gyakorlat, ami nem is csoda, hiszen az első grund pont kétszer olyan vastag, mint fent a tizenkettedik érintő, egyre szélesedik az érintő és egyre nehezebb lefogni. Ha már kicsit fáj a kezed, pihentesd és csak utána kezdj bele újra.

Jó gyakorlást, sziasztok!