Telefon: + 36 70 249 39 14 • Email: info@rakbela.hu



Gitártanár Budapest, klasszikus gitár oktatás Leányfalu, Szentendre térségében

Bár végzettségem szerint klasszikus gitáros vagyok (ebből diplomáztam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, majd a bécsi Zeneakadémián is), mégis számos más zenei stílusban otthonosan mozgok.

Játszom latin zenét, azon belül jól ismerem például a flamenco technikáit.

Jazzt is tanultam, a jazz gitár oktatás különösen kedves számomra.

Gitártanár Budapest, klasszikus gitár oktatás Leányfalu, Szentendre térségében Gitártanár Budapest, klasszikus gitár oktatás Leányfalu, Szentendre térségében

A blues iránt is komoly igény mutatkozik a diákok részéről. Ezt is oktatom kezdőknek és haladóknak is, ez jó alap később a jazz-blues illetve a jazz tanulmányokhoz.

Játszom rockot, funk-ot, countryt is és mindennek az ötvözetét, mivel szeretem keverni a stílusokat.

Az elméleti anyag mellett nagy hangsúlyt helyezek a gyakorlati megvalósításra is. Az elektromos gitár technikákat is oktatom, igény szerint kitérhetünk effekt és erősítő használatra is.

Már jó pár éve foglalkozom szabad zenei stílusokkal, improvizációkkal.

Basszusgitározom és szájharmonikázom is, így ha egy kezdő gitártanítványom szeretne megismerkedni a basszusgitár alapokkal, vagy egy blues gitár iránt érdeklődő belekóstolna a harmonika játékba, ebbe az irányba is elmozdulhatunk.

Milyen tematika alapján halad a Rák Béla féle gitároktatás?

Először az alapvető elméleti zenei és technikai tudnivalókat adom át a tanítványaimnak. Ezt mindenkivel átvesszük az első hónapokban.

Kezdő tanulóknál kiépítünk egyfajta biztos alapot, ami magában foglalja a technikai tudást, a pengetési módokat, a hangokat és a különböző kifejezési módokat stb, majd erre építve haladunk előre. A klasszikus művek gyakorlása egyébként is rendkívül hasznos, mert ilyenkor a tanítványok a darabokon keresztül, „játszva”, tanulják meg  a „hangszer használatát”, találkoznak különböző zenei fordulatokkal, vagy technikai problémákkal.

A zeneelméletet és összhangzattant csak annyira vesszük, hogy a támogassa a gitártanulást. A cél nem az elméleti tudás halmozása (mint a legtöbb zeneiskolában), hanem maga a zenélés.

Éppen ezért megpróbálom a gitárosok kreatív oldalát is fejleszteni. Az improvizációról is beszélgetünk, illetve kipróbáljuk, gyakoroljuk azt.

Egyre több felnőtt tanítványom is van, akik meghatározott elképzeléssel jönnek hozzám. Bluest akarnak játszani, vagy elektromos gitáron, esetleg egy templomi zenekarban zenélni. Velük célirányosan más tematika mentén haladunk, ami az adott stílus leghatékonyabb elsajátítását biztosítja.

Fontosnak tartom az emberségességet. Szeretem a tanítványaim, támogatom őket, amiben csak tudom. Ha épp zenekart keres, akkor abban, ha szomorú, akkor abban, hogy meghallgatom. Igyekszem jó kapcsolatot kiépíteni velük. Saját tapasztalatomból kiindulva mondhatom, hogy sokszor ez többet számít, mint a gyakorlással eltöltött órák.

Igyekszem a gitároktatásban nem beragadni egy irányba, hanem szeretném a zene minél több területét megismertetni a tanítványokkal, a látókörüket kiszélesíteni. Ha megnézzük a modern „könnyűzenét”, akkor látszik, hogy több irányból érte hatás. Az európai, klasszikus zene találkozott az afrikai és más földrészek kultúrájával az amerikai kontinensen, ahol egy teljesen új dologgá alakult át az évszázadok során, majd visszagyűrűzött és folyamatos forrásban van, a mai napig.

Gitároktatás különböző stílusokban

Engem maga a zene érdekel, vagyis minden, ami zene. Azokat a stílusokat, amik megfognak, meg is tanulom, beépítem az eszköztáramba, koncerteken alkalmazom őket. Megpróbálom ezt a fajta globális, illetve áttekintő, érdeklődő és nyitott szemléletmódot is tanítani.

Szeretném elérni, hogy a gyerekek ne csak a zenét, hanem a többi művészeti ágat, vagy akár a tudomány különböző területeit is összefüggéseiben lássák, hiszen minden mindennel összefügg, gyakran még a legtávolabbinak hitt dolgok is. A zenére ez különösen igaz. Például én mindig rock zenész akartam lenni, aztán klasszikus gitárt kezdtem el tanulni, ám végül rájöttem, hogy csak zene van, egyedül a kifejezési módok mások. Így aztán jómagam a stílusok széles tárházát játszom.

Számomra egy barokk vagy reneszánsz zeneszerző ugyanolyan modern, „rock’n’roll”-os, mint mondjuk Jimi Hendrix, csak mások voltak az eszközei és a kifejezésmódja.

Gitároktatás Budapest, Szentendre, Leányfalu térségében

A gitároktatásra Szentendre mellett, Leányfalun a Faluházban, illetve Békásmegyeren a lakásomon van lehetőség.

Az időbeosztásom rugalmas: a szorgalmi időszakban (szeptembertől júniusig) elsősorban délután adok órákat, mivel délelőtt általában vagy iskolában vannak vagy dolgoznak a tanítványaim. Ha azonban valakinek a reggeli vagy a délelőtti órák is megfelelnek, igyekszem őket a számukra legmegfelelőbb időpontra beosztani. Nyáron, az iskolai szünetben, előzetes megbeszélés alapján, egyéb igényekhez is megpróbálok alkalmazkodni.

A koncertek a gitároktatás fontos „velejárói”

Időnként fellépéseket rendezek, ahol a diákok egy kicsit ünnepélyes, mégis laza, családias keretek között bemutathatják tudásukat. Ez több szempontból is fontos:

- egyrészt azért, mert van rövid távú célunk, ösztönzi őket a kitűzött időpont és az, hogy, van mire felkészülni.

- másrészt a szülőket is érdekli, mit tanult a gyermekük, hol tartunk éppen.

- a legfontosabb dolog azonban az, hogy egy ilyen koncert segít abban, hogy a tanítvány ki merjen állni a nyilvánosság elé, be merje mutatni mindazt, amit eddig elsajátított.

Lényeges, hogy egy ilyen koncert alkalmával is nagyon sok mindent lehet tanulni. Például a szereplés, hogyan viselkedjünk, a koncentráció, odafigyelés magamra és másokra, az izgalom kordában tartása, amit nyilván a felkészültség is segít. Megtanulják a közönség figyelmét felkelteni, vezetni. A tanítvány számára az, hogy egyedül áll szemben tíz, ötven, száz vagy akár több száz emberrel és vezetik a figyelmüket, varázslatos élmény, ami ösztönözheti a további gitártanulást.

További információért hívja most

Klasszikus gitár oktatás, jazz gitár oktatás Budapest, Leányfalu, Szentendre térségében